Én leszek a soros házigazda

By | 2013-12-23

A srác, akiről már egy korábbi bejegyzésben meséltem, aki pincérként dolgozott, azt mondta, hogy már van is egy állás Ausztriában. Ez meg azért érdekes, mert így megint változik a csapat összetétele. Pedig az utóbbi néhány alkalommal már nagyon jókat játszottunk. Úgy látszik, hogy mindenkinek bejön az a rendszer, hogy hetente összejövünk, és minden este más játék van terítéken. Nem mindenki tud az összesen ott lenni, de ez legyen a legnagyobb probléma. Az hozza a játékot, aki vendégül látja a többieket. Így egészen biztos, hogy lesz olyan, aki még csak nem is hallott a soron következő játékról.

állás Ausztriában

állás Ausztriában

A legközelebbi ilyen alkalommal én leszek a házigazda, és már most komoly dilemmában vagyok, hogy milyen játékot mutassak meg a többieknek. Eddig a stratégiai társasok voltak nagyon népszerűek. Én meg pont ezért gondolkodom azon, hogy valamilyen más irányba viszem az estét. Eljátszottam már azzal a gondolattal is, hogy valami igazi retrót hozok a többieknek. Van a tarsolyomban pár, a szülőktől, sőt még a nagyszülőktől örökölt játék. Nem kifejezetten illenek a ma ismert társasjáték kategóriába, de a maguk módján nagyon érdekesek és szórakoztatóak. Ennél többet viszont nem is mondok, mert nem akarom lelőni a poént. Akit érdekel, hogy milyen játékokról beszélek, azt szeretettel várom a következő összejövetelre.