Kártyán nyert holmikat legjobb, ha apróhirdetés formájában árulom!

Hagyomány a baráti körünkben, ha elutazunk valamerre, azonnal előkerül egy pakli kártya. Általában mindig tétje van a játékoknak. Vagy pénzben, vagy ha az már elfogyott ruhában, apróbb tárgyakban, kütyükben játszunk. A legutóbbi nyaralásunkon, amit a horvát partoknál töltöttünk, pont egy rossz időszakot fogtunk ki és az öt napból, három napon keresztül esett… Kicsit sajnáltuk, hogy nem tudunk a tengerben lubickolni, de hamar túltettük magunkat a dolgon, hiszen volt mivel kártyáznunk, plusz a kilátás is valami mesés volt! Egy nagyon remek apartmant béreltünk ki, 4 szobával, hogy mindenki barátnőstül elférjen.

Az első 3 nap mivel esett, ugye benn töltöttük, nappal nagy beszélgetések, főzések, evések voltak este, pedig a lányok italozgattak táncoltak, a férfiak pedig leültek kártyázni. Az első nap pénzben játszottunk, de mivel nagyon jó volt a lapjárásom, elég gyorsan sikerült megkopasztanom a cimboráim. Ennek fényében, a második nap, ami ugyan úgy telt, mint az első, inkább tárgyakban, apróságokban játszottunk, mert rájöttünk, ha elnyerjük egymás pénzét, úgy is az fizet, aki nyert, szóval a pénzt inkább a kikapcsolódásunkra szántuk, mint a játékunkra. Így előkerültek, cukorkák, kitűzők, ruhadarabok, körülbelül minden, amit nem féltett a tulajdonosa elveszteni.

A második napon is nekem kedveztek a lapok, ezért elég sok mindennel lettem gazdagabb. A többiek nagyon meg voltak sértődve rám, de mondtam nekik, ilyen ez a szerencsejáték! A harmadik nap már senkinek nem volt kedve játszani, mert az előző két napban sikerült mindenkit megkopasztanom, viszont a sok szabadidőben, elkezdtem azon gondolkodni, hogy mit fogok annyi felesleges dologgal kezdeni? Nyertem 2 alsógatyát, fürdőnadrágot, számtalan kitűzőt, egy értékesebb pénzérmét, régi mobilt (ez ilyen nyaralós telefonja Peti cimborámnak) pólót, úszógumit, úszómatracot, bikinit és rengeteg cukorkát, hiszen az volt a kis pénz. Ennyi lommal fogalmam sem volt mit kezdjek, amíg eszembe jutott, hogy pénzért is tehetném őket! Felvetettem ezt a többieknek, és a segítségüket kértem, milyen platformon hirdessem meg az elnyert szajrét!

A harmadik esős nap azzal telt, hogy magyar apróhirdető oldalakat böngésztük, melyik lenne a legjobb erre a célra. Nem is gondoltam, hogy több ilyen oldal van, mert én eddig csak egyet ismertem, azt se használtam. Aztán most, hogy így kicsit jobban belefolytam a témában, rájöttem, hogy nem is butaság az apróhirdetés! Végül is, ha belegondolunk, a féltett, szeretett dolgainkat, tovább tudjuk adni egy olyan embernek, aki ismét szeretné!

Hosszas kutatások után és az összehasonlítások végeztével, végül kihirdettük azt az oldalt, ami a legjobb apróhirdetés feladás terén! A nyertes domain címe a nextapro.hu lett. Az ok nagyon egyszerű, ennek a weboldalnak találtuk a legjobb kondícióit hirdetés feladáshoz. Nehéz versenyezni az ingyenes közzététellel, ráadásul ennek a menetét nagyon jól és érthetően írják le az oldalon. A profil regisztrálása akár egy kattintás, de ha nem akarod a közösségi oldaladdal összehangolni, akkor a régi jól bevált manuális regisztrációval is létre lehet hozni az oldalra egy felhasználót! Ami még az oldal mellett szól, az a letisztult design. Nem tudom ki hogy van ezzel, de szerintem pontos, hogy nyugtató legyen a szemnek egy oldalnak a megjelenése, hiszen azt nézed, és ha túl élénkek a színek, vagy ízléstelen a megjelenés, az ember nem szívesen marad az oldalon. Ráadásul elég jó tapasztalatok, felhasználói kritikákat találtunk az oldalról egyéb fórumokon, ezért is lett ez a honlap a befutó! Az utolsó esős nap estéje azzal telt, hogy befotóztuk az eladni kívánt holmit, és szépen egyesével feltöltögettük. Egész hangulatos kis közös program volt!

A maradék 2 nap, szerencsére olyan napsütésben telt, hogy nem volt időnk semmivel se foglalkozni, csak a tengerparton lebzselni. Rá-rá nézegettem néha az üzeneteimre, hátha valaki érdeklődik valami iránt, és alig hittel el, amikor láttam, hogy a bikinire van jelentkező. Le is leveleztem vele, mi a helyzet és megbeszéltem vele, hogy 4 nap múlva már biztosan képes leszek a személyes találkozásra, hogy átadjam a női fürdőruhát. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hatékony lesz ez az apródos oldal! Ebben a tudatba a maradék 2 napot fülig érő szájjal töltöttem, mert ha ez így fog haladni, mire hazaérek, lesz egy kis költőpénzem! 2 nap alatt a cuccok fele talált gazdára, ezért nyaralás után, már meg is volt a program. Szerencsére mindenkivel azonos településről, vagy annak a vonzáskörzetéből valók vagyunk, így nem kell postázni, se utazgatni. Mondjuk érthető, hogy így találtak meg engem a kedves vásárlók, hiszen az oldalon, lehet megye, sőt településre leszűkítve keresni!

A nyaralás végeztével, és miután a bizniszeket is megoldottam, a bejött összeget egy nagy sörözésre költöttem végül, hogy kárpótoljam a többieket a veszteségeik miatt. Mindenki nagyon hálás volt, és mint kiderült, 2 cimborám is használni kezdte a nextapro.hu weboldalt, hogy egy kis zsebpénzt összeszedjenek, hiszen az ingyenes hirdetésfeladás elég jó kiindulása a könnyű pénznek! Összességében remekül telt a nyaralás, és most már, ha tárgyakban kártyázunk és nem pénzben, tudom, hol fogok megszabadulni a felesleges dolgoktól!