Nem csak a gyerekek játszanak

Születésnapi kártyajáték délutánra, estére voltunk hivatalosak kedves barátainkhoz. Ezért különleges ez a nap, mert a család barátja és a fia egy napon születtek, így magától értetődik, hogy egyszerre is tartják a születésnapjukat. Mi felnőttek egy jót kártyázunk, borozunk és beszélgetünk, míg a gyerekek a játékokkal játszanak, bújócskáznak, vagy mesét néznek.
A gyerekek közben csendben játszottak, ekkor tűnt fel mindenkinek, hogy túl nagy a csend.

Szülők tudják, hogy amelyik gyerek csendben van, az a gyerek valami rosszban sántikál. Fokozottan igaz ez akkor, ha több hasonló korú gyerek van gyanúsan csendben.

Észrevettük, hogy semmi turpisságon nem törik a fejüket, csupán játszanak az autókkal.

Csodálkoztunk, hogy mi az, hogy egyik interaktív játék sem megy, háttérben is halkan szól a TV, nem legóznak, csupán az autókat tologatták és szituációkat játszottak el velük.

Játék autóval a mi gyerekkorunkban nagyon is elterjedt volt, a mostani felgyorsult világban azt hittem, hogy egy kisautóval nem tudnak ilyen jól, csendben játszani a gyerekek, úgy véltem több inger szükséges már számukra.

Játék autóval nem egy elterjedt időeltöltés a mai 6-7 éves korú gyerekek körében, de amikor rájönnek, hogy ez a fajta játék, teljesen feltölti és kikapcsolja őket, abba sem tudják hagyni.

Házigazdánk felvilágosított, hogy annak is köszönhető ez a nagy csend, hogy a fia már megkapta a születésnapi ajándékát.

Többfajta autót rendeltek neki egy remek cégtől, ahol annyi féle fajta és minőségű autót lehet vásárolni, hogy alig sikerült választania. Abban segített a cég a honlapjukon, hogy minden egyes játékukhoz  mellékelnek egy rövid leírást, milyen anyagból, milyen technikával készültek termékeik.  Ezzel megkönnyítve a döntést. Barátom is összehasonlító elemzéseket végzett a kocsit között. Megjelölik, hogy hány éves kortól ajánlják a termékeiket.Rettentő egyszerű módon tudott rendelést leadni, miután összeválogatta és kiválasztotta a kocsikat, kosárba helyezte. A cég online felülete összesítette a a rendelés összegét. Nagyon jó, hogy van egy olyan opciója az oldalnak, hogy a rendelés kiszállításának a költségét kikalkulálja. Ezzel is segítve a várható végösszeg megállapítását. Megrendelte az oldalról, beírta személyes adatait, a szállítási címet. Utánvétellel fizetett, amikor megérkezett a futárral a csomagja. Kibontva, és megnézve a csomag tartalmát, ugyan azt a remek minőséget találta, amit megrendelt a honlapon. Nagyon meg volt elégedve a cég gyorsaságával, és hogy pontosan akkor szállították le részére a termékeket, amikorra ígérték. A pontosság nagyon nagy ismérv, egy jó, megbízható cégnél. A csomag tartalma jól becsomagolva érkezett, ügyelve arra, hogy nehogy sérülést szenvedjen, így biztosították teljesen azt, hogy jó minőség és a  megrendeléskor látott képen szereplő terméket vehesse a kezébe.

Mérlegelte, hogy melyen autója nincs még a gyerekének. Nem szeretett volna olyan autót venni, mely egy kötött pályához igazodik és csak ott tud mozogni, nem volt elvárása, hogy önmagától haladjon.

Azt szerette volna, hogy a gyereke, önmaga tolja a földön a kisautókat. Ennek megfelelően választott egy részletesen kidolgozott, fém autót, melyre, ha ránéz az ember azt hiszi, hogy az igazi kicsinyített mása. Mozgatható, nyitható a motorházteteje, csomagtartója és az ajtajai is kitárhatók. Amint megpillantja az ember a belső kidolgozását, látni lehet, hogy nagyon precízen összerakott játékról van szó, a cég csak jó minőségű játékokat forgalmaz, ebből is kiderült.

Valamint vásárolt, pontosabban mondva rendelt, -az online cégtől, amely nagyon megbízhatónak bizonyult, utólag ki is derült, hogy mennyire jó döntés volt tőlük vásárolni- egy olyan tréler jellegű -több autó szállítására alkalmas- járművet, ami a kisautókat tudja vinni. Ez a jármű autómentő, teljesen műanyagból van, kinézetre ez is teljesen megfelel egy mindennapi használatban lévő, valós méretekkel rendelkező autómentőnek. Tartozékai rámpa és az elakadásjelzők.  Ezen az autómentőn több kisebb és egy nagyobb autó felfér. És már kezdődhet is a játék és az autóversenyzés.

Ahogy néztük a gyerekeket, belőlünk is előtörtek a régi emlékek és az élmények, hogy órákat voltunk képesek játszani mi is anno egy – egy kisautóval. Játék autóval egy remek közösségformáló tevékenység.

Barátom ebből a célból is vásárolt gyermeke részére autókat, hogy ezeket az élményeket a fia is át tudja élni, remélve azt, hogy talál társakat hozzá, és amint látjuk, talált is.

Szóval amint néztük őket, kedvet kaptunk és beálltunk velük autózni és rettentő jól szórakoztunk, merem kijelenteni, hogy nem csak mi felnőttek, de a gyerekek is élvezték az együtt töltött időt.