A szeptemberi társasjátékozós bulin megnézhettem a barátaim esküvői videóit

Arról már máskor is beszámoltam nektek, hogy a barátaimmal szeretünk összeülni és társasjátékokat játszani egymással. Ezáltal kicsit megidézzük a gyerekkorunkat, kikapcsolódunk, és jól elmerülünk az adott játékban. Nem mindig ugyan azt játsszuk, mert az unalmas lenne, hanem mindenkinek van otthon rengeteg játéka, így van bőven miből válogatnunk.

Most, szeptemberben szerencsére nem én voltam a házigazda. Az igazság az, hogy jobban szeretem, ha másnál van és nekem kell odamenni, mert akkor még inkább kikapcsolódás érzete van a dolognak, nem pedig a megszokott „már megint itthon vagyok, csak most nem egyedül” érzés. Az e havi házigazda Eszti volt. Részben azért, mert ő már régen rendezett ilyen estét, másrészt pedig azért, mert alig néhány hete költöztek be ebbe a házba a férjével, Mikivel. Mi lányok pedig égtünk a kíváncsiságtól, látni akartuk, hogy hol laknak újabban.

Fura volt az leírni, hogy a férjével, mivel alig van még csak két hónapja annak, hogy összeházasodtak. Nagy esemény volt, Eszti hónapokig ki sem látott az esküvői magazinok alól, mindent pontosan és részletesen megtervezett. Én is nagyon vártam már, hogy részt vehessek a barátnőm nagy napján, de aztán sajnos úgy alakult, hogy nem tudtam ott lenni. A cégünknél nagyjából akkor kezdtek új projektbe, amikor Eszti elkezdte szervezni az esküvőjét. Nagy munka volt ez mindannyinknak az osztályon, sokszor túlóráztunk a siker érdekében, de végül megérte. A legnagyobb probléma csak az volt, hogy találkozni kellett az olasz partnerrel, hogy még aláírjuk a papírokat, és a cégem engem küldött ki!

Alapesetben ennek annyira örültem volna, mint majom a farkának, azonban sajnos az üzlet megkötése pont arra a hétvégére esett, mint Eszter esküvője. Hiába próbáltam megkérni a főnökömet, hogy inkább mást küldjön ki helyettem, de azt mondta, hogy bennem bízik a legjobban, ráadásul nekem a legmagasabb az olasz nyelvtudásom, éppen ezért nem bízná másra. Aztán hozzátette, hogy legalább Milánóban tudok majd venni valami különleges nászajándékot az ifjú párnak.

Hát Eszti nem volt elragadtatva a hírtől, hogy nem leszek ott az esküvőn, de megértette, hogy a munka az ember életének fontos része, a főnökünknek pedig jobb nem ellentmondani. Szóval, amíg a barátnőim péntek este a másnapi esküvőre készültek, én addig úton voltam a reptér felé, hogy a hétvégét a csodálatos Milánóban töltsem.

Szerencsére a hétvége jól alakult, az üzletet sikerült megkötni, a főnökön elmondása szerint pedig lenyűgöztem az olasz ügyfelet. Tény, hogy nagyon szimpatikus férfi volt, közel velem egy idős, akivel hamar megtaláltuk a közös hangot. Amint megköttetett az üzlet és aláírtuk a papírokat, kicsit össze is barátkoztunk, nem hivatalosan, hanem úgy, mint két magánember. Neki is elmondtam, hogy ezen a hétvégén volt egy jó barátnőm esküvője, amiről sajnos lemaradtam. Fabio, így hívják a férfit, sajnálta, hogy így jártam, de kárpótolt azzal, hogy a vasárnapot egy kis vásárlással töltöttük és megpróbáltuk megtalálni a tökéletes nászajándékot Eszti és Miki esküvőjére.

Visszatérve a társasjátékozós estére, el kell mondanom, hogy Esztiék háza fantasztikus. Ízléses, modern, sem túl nagy, sem túl kicsit, egyszerűen tökéletes. A körbevezetés után megkérdeztem a barátnőmet, hogy ha már sajnos nem tudtam ott lenni a nagy napon, nem tudná-e esetleg megmutatni az esküvői videókat. Ő persze örömmel tette, szóval vagy egy órán keresztül az esküvő részleteit néztük a nappaliban, miközben olasz bort kortyolgattunk, amit a legutóbbi utazásom alkalmával hoztam. Nagyon szép volt Eszti is és a helyszín is, képernyőn keresztül is érződött, hogy nagy bulit hagytam ki.

Utána kártyázni kezdtünk, ezúttal a nagysikerű SOLO kártya lett az este sztárja. Sok mindenről beszélgettünk, múltról, jövőről, kapcsolatokról. Én is terítékre kerültem, mert a lányoknak feltűnt, hogy mostanában sokszor járok Olaszországba, üzleti útra. Végül, köszönhetően a bornak is, erőt vettem magamon és megosztottam a lányokkal, hogy nem is üzleti útra járok oda, hanem magáncélból. A Fabióval töltött napom során megismerkedtem az öccsével is, Cristianóval is, akivel az első pillanatban megvolt köztünk a szikra… Egy szó, mint száz, úgy néz ki, hogy Chris és köztem kezd alakulni valami, sőt, már az is szóba került, hogy Magyarországra költözik majd a jövőben. Nem akarom elkiabálni, de úgy néz ki, hogy nagyon is megérte az az üzleti út…

A lányok persze örültek a hírnek és a boldogságomnak, de azt azért kicsit kikérték maguknak, hogy miért nem szóltam korábban. Szóval a titkolózásomért cserébe az este hátralevő részében hallgathattam az olasz poénokat és csipkelődéseket. A SOLO-ban pedig egyetlen egyszer sem nyertem. Azt mondják, hogy akinek szerencséje van a kártyában, annak nincs szerencséje a szerelemben. Nos, remélem ez a mondás fordítva is megállja a helyét.